Theo és a kis dinoszaurusz hazavezető útja

Theo sok dinoszaurusz nevét ismerte. De sosem gondolta volna, hogy egyszer találkozik eggyel a kertkapunál. Egy kis triceratopsz zörrent ki a páfrányok közül. Balra nézett. Jobbra nézett. – Eltévedtél? – kérdezte Theo.

A kapun túl hatalmas lábnyomok kanyarogtak a sárban. Theo leguggolt az egyik mellé. – Valaki sokkal nagyobb ment erre – mondta. A kis dinoszaurusz beleszagolt a nyomba, majd finoman meglökte Theo ujját. Együtt indultak el a nyomokon.

A nyomok egy patakhoz vezettek. A kis dinoszaurusz megállt a víz szélén. Theo felvett egy lapos követ, és betette a két ugrókő közé. – Egy kis lépés – szólt. Aztán még egy. Hamarosan mindketten átértek.

A dombtetőről belátták az egész zöld völgyet. – Hellóóó! – kiáltotta Theo. A kis dinoszaurusz felemelte a fejét, és bizonytalan hangot hallatott. Messziről ismerős, válaszoló hívás gördült át a páfrányok között.

Egy nagy triceratopsz sietett a rétre. A kicsi odafutott hozzá, és orrukat összedugták egy finom, boldog morranással. Theo elmosolyodott. Jobbat talált, mint egy dinoszaurusz-lábnyom: segíthetett egy barátnak.

A kertkapunál Theo búcsút intett. Két lábnyomsor vezetett haza a páfrányokon át, egy nagy és egy kicsi. Holnap lerajzolja őket a dinoszauruszos füzetébe. Ma este azonban már egy egész mesét elmesélhet.