1A késő délutáni nap arany fénnyel nyúlt végig a kerten. Bluey lenézett, és észrevette, hogy most a leghosszabb, legsátrasabb árnyékát látja. „Bingo! Gyere csak nézd meg!” ugatta.
2Bingo ugrándozva odaszaladt. Ránézett saját narancssárga és krémszínű árnyékára, és felkiáltott: „Hű, mekkora vagyok!”
3Bluey meglengette az óriási árnyékát. Bingo visszaintegetett. Két hatalmas árnynővér üdvözölte egymást a gyepen, farkuk vidáman csóválódott.
4„Játsszunk azt, hogy állatok vagyunk!” Bluey összenyomta mancsait. Az árnyéka úgy csapott, mint egy krokodil. „CSATT!”
5Bingo szélesen széttárta ujjait. Az árnyéka pókként szaladt fel a kerítésre. „Jaj!” visította, aztán nevetett saját árnyékán.
6Bluey oldalra fordult. Magas füle két éles hegyet rajzolt a kerítésre. „Most úgy nézek ki, mint egy árny-farkas!” mondta büszkén.
7Bingo is utánozta, de az ő puhább fül-árnyékai kis dombocskákat alkottak. Bluey elgondolkodva nézte. „Te inkább nyúl vagy,” döntötte el.
8Bingo dobolt egyet a lábával — dö-dömm — pont mint egy nyuszi. Mindkét nővér kacagott, ahogy a meleg fűbe hullottak.
9Hátukon fekve nézték, ahogy a fény narancsszínűvé válik. Árnyékaik egészen a kert sövényéig nyúltak.
10„Egyet még csináljunk,” mondta Bluey. Kinyújtotta a mancsát. Bingo megfogta, és a két kiskutya egymás mellett állt a fűben.
11A közös árnyékuk majdnem szív alakot formált. „Ez mi vagyunk,” mondta Bingo. „Igen,” válaszolta Bluey. „Ez tényleg mi vagyunk.”
12Egy meleg hang hívta vacsorázni őket. A nővérek még egyszer rápillantottak a szív alakú árnyékukra, aztán együtt futottak a fényes ajtóhoz.
