Változtasd a gyerek képzeletétegy kézbe fogható történetté.

Pip meglát egy csillagot.

Követni szeretné.

Pip a dombon ült, és felnézett az égre.

Egy fényes csillag csillogott a fák felett.

Még sohasem látott ilyen ragyogót.

„Bárcsak tudnám, hova tűnsz el" – suttogta.

A csillag megpislantott, mintha hallotta volna.

„Talán követhetem" – mondta Pip egy bátor kis sóhajjal.

És ezzel kezdetét vette a kalandja.

Pip egész életét a völgy biztonságában töltötte, ahol sűrűn álltak a fák, az ösvények ismerős kövek között kanyarogtak, és minden este ugyanaz a csendes égbolt borult föléjük. Ám ezen az éjszakán arany fény suhant el a hegygerinc felett. Nem úgy villódzott, mint egy közönséges csillag. Mintha megállt volna, valahányszor ő is megállt – mintha csak arra várt volna, hogy Pip végre felfigyeljen rá.

Eszébe jutottak a történetek, amelyeket az idősebb rókák meséltek tűz mellett – rejtett forrásokról, elfeledett ösvényekről és olyan vándorokról, akik új csillagképekkel a szemükben tértek haza. Pip mindig a barlang legbiztonságosabb sarkából hallgatta ezeket. Most azonban a történetek már nem tűntek távolinak. Olyan érzés volt, mintha egy ajtó nyílt volna ki alig néhány lépésre tőle.

Az erdő szélén a szél fenyő és eső illatát hozta magával. Az előtte álló út sötétebb volt minden ismert útjánál, de a csillag egy vékony arany szalagot húzott a talajon végig. Pip félt. Ugyanakkor megértette, hogy a bátorság nem azt jelenti, hogy maga mögött hagyja a félelmet; azt jelenti, hogy úgy dönt, valami más fontosabb annál.

Egyszer még visszapillantott a völgy meleg fényeire, és gondosan az emlékezetébe véste a látványt. Aztán megigazította a sálát, mélyet lélegzett, és átlépett az első sötét árnyékot vető ág alatt. Felette a csillag egyre mélyebbre merült az éjszakába. Pip követte – nem azért, mert tudta, hol ér véget az út, hanem mert végre készen állt arra, hogy felfedezze, ki válhat belőle az úton.