1Boróka a széles ablakpárkányon ült, és nézte, ahogy az ég narancssárgává változik. A fény lassan, nagyon lassan tűnt el – úgy siklott le a háztetőkről, mint a meleg méz.
2Egy veréb rebbenve elrepült. Boróka pislogott egy hosszút, lustán. A veréb hazaszállt a fészkéhez. Jó éjt, veréb.
3Egy kémény kifújta aznapi utolsó kis füstfelhőjét. Boróka felemelte az orrát, és beszippantotta a puha, kormos levegőt. A füst eloszlott. Jó éjt, kémény.
4Az út túloldalán álló nagy tölgyfa elcsendesedett. A levelei mozdulatlanná, sötétté váltak. Boróka egyszer finoman meglengette a farkát. Jó éjt, fa.
5Aztán – ott. Egy apró ezüst pötty jelent meg a kék égen. Az első csillag. Boróka az orrát a hideg üveghez nyomta, és egy kis, párás kört lehelt. Jó éjt, csillag.
6A hold széles és halványan felkúszott a háztetők fölé. Ezüstfény öntötte el az ablakpárkányt. Boróka félig lehunyta a szemét, majd teljesen, majd újra félig. Jó éjt, hold.
7Az utolsó ablakfény elhalványult, halványult, halványult – és eltűnt.
8Boróka lelépett a párkányról, négy puha tappancsa surrant a parkettán – tapp, tapp, tapp, tapp.
9Egyszer körbefordult. Kétszer körbefordult.
10Aztán gömbölyű kis cicagubócba kucorodott, ahogy csak a cicák tudnak, mikor a világ álomba merül, és az orrát a farka alá dugta.
