1Tavi, a triceratopsz a Zöldgerinc-domb tetején állt, három fényes szarva büszkén mutatott a felhők felé. Egész délelőtt gyakorolt. Ma eldöntötte: megtalálja a legnagyobb, legbátrabb bőgését.
2"GRRRROOOAAH!" bömbölte, mire minden páfrány levele megremegett. Egy csapat pterodaktilusz felröppent a lombkoronából, sikongatva elrepültek. Tavi elégedetten elmosolyodott. Azt hitte, a hangosság jelent bátorságot. Biztos volt benne. Lesétált a Páfrányvölgybe, ahol a magas cikászok hűvös zöld sorokat alkottak. "GRRRROOOAAH!" – kiáltotta ismét, most még hangosabban. A föld is enyhén megrázkódott. Bramble, a hosszú nyakú brachiosaurus álmosan felemelte a fejét és pislogott. "Jé, ez mennydörgés volt?" – kérdezte Bramble. Tavi díszes gallérja büszkén felfúvódott. Aztán meghallott valami mást – egy apró, vékony hangot, ami átszűrődött a páfrányokon. Pip. Pip. Pip. Nagyon kicsi. Nagyon elveszett.
3Tavi áttolta magát a magas leveleken és egy kis fiókát talált, amely nem volt nagyobb egy folyami kavicsnál, sáros mélyedésben kuporgott két gyökér között. A fióka szeme hatalmas és fényes volt, mint egy bogárhéj. Újra pityegett, és lassú köröket írt le, valamit keresett, amit nem talált. "Majd én szólítom a családodat!" – jelentette ki Tavi. Nagy levegőt vett, és – "GRRRROOOAAH!" A fióka hátrabukott, és remegve lapult meg, akár egy nedves levél. Tavi arca elkomorult. Ez egyáltalán nem segített.
4Még egyszer próbálta, még hangosabban. "GRRRROOOAAH!" Bramble a lábával befogta a füleit. Egy ankylosaurus család morgolódva elvonult. A kis fióka szorosan becsukta a szemét. A völgy hirtelen nagyon zajos lett, mégis egyszerre üresnek tűnt.
5Tavi leült a kis fióka mellé. Szarvai lekonyultak. A hangosság nem működött. A kicsire nézett, elgondolkodott, hogy mire is van igazán szüksége – nem mennydörgésre, nem remegő páfrányokra. Egy hangra, amit követni tud hazáig. Lassan vett egy nagy levegőt. Kipróbált valami újat. Halkan. Egyenletesen. Tiszta volt, mint a kavicsokon guruló patak. "Itt... itt... erre gyere!" – mondta nyugodt, lágy hangon, újra és újra.
6Pip. Pip. A kis fióka felemelte a fejét. A szeme már nem forgott félelmében. Egy bizonytalan lépést tett Tavi hangja felé, aztán még egyet.
7És ekkor – suhogás – egy felnőtt ankylosaurus jött elő a páfrányok közül, orra a földön, követve ugyanazt az egyenletes, tiszta hangot.
8A fióka örömteli csipogással a felnőtt széles, páncélos oldala alá bújt.
9Bramble lehajtotta hosszú nyakát, míg hatalmas szeme egyvonalba került Tavi orrával. "Ez –" mondta csodálattal –, "volt ma a legbátrabb dolog, amit hallottam."
10Tavi egy pillanatra a lábaira nézett. Aztán felnézett a Zöldgerinc-dombra, ahol a páfrányok csendben, lágyan hullámoztak a völgyben. Mély levegőt vett, és valami újat érzett a mellkasában – sem hangosat, sem kicsit, hanem valami csak az övé volt.
