1Mélyen a zöldüveg tenger alatt, ahol a napsugár szalagszerűen csillogott, élt egy fiatal hableány, akinek haja sötét gesztenyebarna, farka pedig olyan ezüstös volt, akár a téli holdfény. Majdnem tizenhat éves volt, és a tenger minden csodája közül — a korallkapuk, a gyöngyházhalak, az éneklő tengeri rózsák — semmi sem nyűgözte le jobban, mint a hullámok fölötti világ.
2Egy őszi, viharos éjszakán a tenger haragra gerjedt. Egy nagy hajó dőlt és nyögött a hullámokon, s egy fiatal férfi zuhant a sötét vízbe. A hableány látta, ahogy sodródik – gesztenyebarna haját szétterítette a víz, szürkéskék szeme csukva, karjai ernyedtek. Gondolkodás nélkül alábukott, óvatosan megfogta, és keresztülúszott a tomboló hullámokon, míg homokot nem érzett a keze alatt. A parton fektette le, pont amikor a vihar csendesedni kezdett.
3Egy szikla mögül figyelte, ahogy a herceg újra levegőt vesz, színe lassan visszatér az arcába. Más emberek futottak le a partra, hogy rátaláljanak. Ők sosem látták meg a hableányt. Csendben visszacsúszott a víz alá, szívében valamivel, aminek még nem tudta a nevét.
4A tenger legmélyén élt egy titokzatos asszony, aki ismerte az óceán minden rejtett titkát. A hableány egyedül úszott el hozzá, sötét vizeken, furcsa áramlatokon át. Az asszony egy alkut kínált: egy italért cserébe, ami a farkát két lábbá változtatja — de minden lépésnél úgy érzi majd, mintha apró kavicsokon járna, és soha többé nem beszélhet. A hangja, amely olyan tiszta volt, mint a víz alatt megszólaló harang, lett az ára.
5Hajnalban feljött a felszínre, megitta a főzetet, és érezte, mintha a világ körülötte átrendeződne. A hercegi palota meleg lépcsőjén feküdt — ezüstös-kék farka eltűnt, a helyén két emberi láb, a hangja pedig végleg elnémult.
6A herceg ott találta meg. Kedves volt hozzá. Puha ruhákat adott neki, engedte, hogy mellette sétáljon a kertben, és leüljön az asztalához. De nem tudta, hogy a lány mentette meg őt — nem volt hangja, hogy elmondja —, így a herceg máshol kereste a megmentőjét: egy távoli templom lányának arcát figyelte.
7Amikor a herceg mást vett feleségül, a hableány a nászhajó fedélzetén állt az éjszakai ég alatt, és nem sírt.
8Mielőtt a nap felkelt, változás történt. Érezte, hogy könnyűvé válik, szinte súlytalan lesz, még a tengeri habnál és a leheletnél is könnyebb. Olyasmivé lett, aminek a tenger még nem adott nevet, de az ég már helyet készített neki: a levegő lányává vált.
9Körülötte más, fénylő alakok suhantak a magas, lágy szelekben.
10A reggeli szellővel emelkedett fel, alatta csillogott a végtelen tenger, felette a végtelen ég, és az egész világ tele volt még mindig felfedeznivaló csodákkal.
