1Az erdő közvetlenül a favágó kunyhója mögött kezdődött, ahol a fenyők olyan magasra nőttek, hogy a tetejük eltűnt a felhőkben. Egy napsütéses őszi reggelen Jancsi és Juliska egy róka nyomát követve ment be egyre mélyebbre a zizegő, borostyánsárga levelek közé — délre már egyáltalán nem hallották a favágó fejszéjének hangját.
2Amikor visszafordultak volna, minden morzsa eltűnt. Egy dundi szajkó ugrált el a gyökerek között, láthatóan nagyon elégedetten. Juliska szorosabbra húzta rozsdavörös kendőjét, és megfogta testvére kezét. „Akkor csak előre megyünk,” mondta határozottan. „Ha megállunk, abból még soha semmi jó nem lett.”
3Addig sétáltak, amíg a fény aranyszínűvé nem vált, és akkor — egy nyírfa között — meglátták. Egy kis házikót, aminek a falai mézeskalácsra emlékeztettek, a tetejét mintha marcipánlapok díszítették volna, az ablakládákban pedig cukorfehér virágok habzottak. A fahéj édes illata szinte ölelésként lengte be a hűvös levegőt.
4Másnap reggelre Jancsi már az udvart söpörte, Juliska fazekakat suvickolt, és ahogy egy munka elkészült, mindig akadt egy újabb dolog. Valahányszor a hazautat említették, az asszony valami sürgős feladatot talált nekik.
5„Szeretne itt tartani minket,” suttogta Juliska Jancsinak, miközben az asszony elszunyókált a székében.
6Jancsi elgondolkodott, ahogy mindig, ha valami nehezen kibogozható feladat adódott. „Akkor még okosabbnak kell lennünk nála,” suttogta vissza.
7„Engedjetek ki azonnal!” — hallatszott a tompa hang az ajtó mögül. „A molnár családját megkérjük, hogy útközben kibontsák önöket, mikor a völgyben járnak,” kiáltotta vissza Juliska, mert ez volt a kedves és helyes ígéret — és így is gondolta.
8Juliska ujjával követte az útvonalat. „Ott. Átkelünk a lépőköves hídon, követjük az észak felé folyó patakot, és vacsora előtt már az erdőn kívül leszünk.”
9Gyors léptekkel hagyták el a házikót, a térképet Jancsi krémszínű vászoningje alatt, biztos helyen rejtették el. Az erdő most már másnak tűnt — nem ijesztőnek, hanem óriásinak és őszintének. Fent szajkók hívták egymást. A levelek örvényleni kezdtek a hűvös szélben.
10Jancsi és Juliska egymásra néztek a lemenő nap utolsó aranycsíkján át, és egyszerre nekilódultak hazafelé.
